2013. október 22., kedd

Az írói fejlődés

Az írói fejlődés

 

Mint ahogy minden agy egyedi, úgy különböznek az egyes írók módszerei is. Van olyan író, aki sötétben diktálta diktafonba a gondolatait, egy másik addig buszozott, míg össze nem rakta fejben az új regényét, megint más három hónapig töprengett, majd leült egy kis lyukba és harminc órán keresztül csak gépelt. Amikor kijött, a regény elkészült.

 
Vagyis: mindenkinek magának kell rájönnie, hogyan tud írni. Az írói tehetség nem egyvalami, hanem több dolog egysége: nyelvi kifejezőkészség, képzelőerő, mesélőkészség, dráma-, szerkezet- és ritmusérzék és még egy sor más. Van, aki párbeszédben nagyon jó, de leírásban pocsék, más jól teremt hangulatot, de a cselekményben nem erős. Az első feladat, hogy az író felfedezze, mik a gyengéi és az erősségei – a gyakorlatok ebben fognak segíteni. A második feladat: kihozni a legtöbbet a rendelkezésre álló készségekből.

Minden író négy fejlődési fázison megy át:
  1. fázis: magadnak írsz, az írásaid tulajdonképpen ábrándok. Téged szórakoztatnak, de nem teremtenek kapcsolatot másokkal.
  2. Megpróbálsz kitörni, kommunikálni az olvasókkal, de a történeteid triviálisak. Még nem állsz készen egy felépített történet megírására, ezért félig kigondolt sztorikkal próbálkozol.
  3. Teljes történeteket írsz, de technikai gondokkal küzdesz, általában a szerkezet vagy a karakterábrázolás hiányos. (A műhely nagy része ebben a fázisban van.)
  4. Megoldottad a problémákat, legalább annyira, hogy elboldogulj, és publikálsz.
A 4. fázis után vannak még továbbiak, tehát a fejlődés lehetősége előttünk áll, de akkor már a fejlődés külső segítség nélkül történik. Akik későn kezdenek írni, gyakran átugorják az 1. és 2. fázist.
A kezdő írók hibája sokszor az, hogy bonyolult történeteket próbálnak kiagyalni, de ezt olyan nehéznek találják, hogy inkább a karaktereken spórolnak. Ezért a történet végül nem lesz sikeres, mivel a karakterek báboknak tűnnek.

Hogyan kerüljünk ki az 1. fázisból?
Vegyük az ábránd főbb elemeit, nem csak a központi elemet. Pl. ha az ábránd szerint kiderül, hogy te vagy a kis balkáni királyság elveszett trónörököse, akit udvaroncok vesznek körül, dicsérve szépségedet, válaszd ki az egyik udvaroncot, és egy kicsit helyezkedj az ő bőrébe. Az ő szemén keresztül nézd meg magadat: hogyan látja valójában ezt a törtető mitugrászt? Hoppá, az ábrándnak lőttek, de talán így sikerült a történetet valahogy elkezdeni.

Az írás sokakat arra buzdít, hogy elrejtőzzenek, kitalált karakterekbe bújjanak, ahogy egy színész rejti el magát a szerepében. Természetesen az elrejtőzés is része az írásnak, azonban az írás a feltárásról is szól. Ezt tehetjük bátran és szándékosan vagy félénken és önkéntelenül. Az az író, aki lenyűgöző intelligenciájú, bölcs, szép, erős és erényes hősöket talál ki, olyan, mint egy gyerek, aki egy pózna mögött akar elrejtőzni. Nem tud elbújni, és még csak azt sem választhatja meg, mely részeit fedje föl.

Az ábrándoknak egyetlen célja van: hogy neked örömet szerezzenek. Ha hagynád, hogy más karakterek is kövessék a vágyaikat és érvényesítsék akaratukat, az tönkretenné az ábrándot, és épp ezt kell tenned. Az ábrándban a játék meg van bundázva a főhős javára, mert a főhős te vagy. Ez egy ábrándban még elmegy, de egy novellában nem, mert abban a történetben, amelyik meg van bundázva, nincs feszültség.

A 2. és 3. fázisból kitörni nagyrészt technika kérdése, de a technika nem fog segíteni, amíg az ember el nem hagyta az 1. fázist.

Jegyzet: Hanna 
Kivonat Damon Knight: Creating Short Fiction című könyvéből