2013. október 17., csütörtök

Hogyan teszteld az ötleteidet?

Hogyan teszteld az ötleteidet?



A legtöbb írónak több ötlete van, mint amennyivel kezdeni tud valamit. Egy csomó minden történt veled életed során, az újságok és híradók kifogyhatatlan ötletforrással szolgálnak, sőt, miután egy ideje írsz, az emberek elkezdik rád erőszakolni a saját történeteiket, hogy írd meg helyettük őket. Truman Capote egy újsághír alapján kezdett bele Hidegvérrel című dokumentumregényébe, Mary Shelley egy álmát örökítette meg a Frankensteinben. Mindenhol ötletek hevernek, a problémát nem is a megtalálásuk jelenti, sokkal inkább az, hogy az ötlettöredékek között megtaláld egy épkézláb történet magvát, méghozzá olyan történetét, amely érdekel téged, és amelyet el szeretnél mesélni.
Négy kérdés van, amit fel kell tenned, valahányszor egy új történetötlet felmerül, hogy eldönthesd, készen áll-e arra, hogy komolyabban foglalkozz vele, vagy még érlelned kell.



1. Ez a te történeted?

Nem minden ötlet lehet a te történeted. Sok ötlet azok közül, amelyek az utadba vetődnek, nem lesz igazán fontosak a számodra. Ha pedig nem az, akkor az olvasót hogyan fogod meggyőzni ennek ellenkezőjéről? Az egész történet erőltetett, gépies, hiteltelen lesz, különösen, ha úgy érzed, vannak témák, amikkel foglalkoznod kéne, mint például a kegyetlen szülők vagy hűtlen szeretők, az éhezők, a világbéke vagy az atombomba.
Azt írd, amit tudsz, vagyis: olyan témát válassz, ami nagyon fontos a számodra. Nem kell mindenhez értened, de tudnod kell elképzelni a helyzetet, amely megérint téged – és ebben a megérintés a lényeg, a személyes kapcsolódási pontok a történethez.
Az első kérdés tehát ez: Fontos számomra ez az ötlet, olyan, amit legalább részben megértek, valami, ami kidolgozást igényel?

2. Túl személyes ahhoz, hogy az olvasókat érdekelje?

A második kritérium az írás céljához kötődik. Az írás részben önkifejezés, részben viszont kommunikáció. El akarod érni és meg akarod érinteni az olvasót, meg akarod osztani vele a felfedezésedet, szórakoztatni szeretnéd. Éppen ezért a második kérdés, amit föl kell tenned, az, hogy a történet nem túl személyes-e, nem olyasmi, ami számodra roppant fontos, ám egy idegent valószínűleg untatna?
Vannak olyan tapasztalások, amelyek túl közeliek. Nagyon erős érzések kapcsolódnak hozzá, de még nem dolgoztad fel eléggé a történeteket ahhoz, hogy másnak is be tudd mutatni. Az is lehetséges, hogy túl egzotikus a téma, és kb. olyan hatást érnél el vele, mintha egy amazóniai csiga szakértője tartana kiselőadást a csiga szexuális szokásairól, feltételezve, hogy ez másokat is lenyűgöz.
Személyes vakfoltok ezek – bocsánatos dolog, ha az ember a gyerek fotóit mutogatja fűnek-fának vagy háromórás videót vetít le vakációjáról, de ugyanez egy író esetében már megbocsáthatatlan (de legalábbis kiadhatatlan).
A nagyon személyes témákkal az a gond, hogy ahhoz, hogy elhelyezd őket a kontextusban, többet kéne magyaráznod, mint amennyit megérnek. Ez az önéletrajzok vagy a dokumentumregények problémája is. El kell távolodni először a témától ahhoz, hogy megírhasd. Néha kegyetlenül meg kell vágnod egy jelenetet, megváltoztatnod egy karaktert, átírnod egy következményt, függetlenül attól, mi történt valójában. Előbb el kell szabadulnod a témától, és csak aztán foghatsz neki a megírásának.
Persze a saját tapasztalataid kiváló ötletforrások, csak próbálj meg egyensúlyt teremteni a személyes és az általános között. Akármit írsz, vigyél bele valamit, ami személyesen érint, valamit, amit szeretsz vagy utálsz. Az ilyen első kézből származó részletek azok, amelyek igazán elevenné teszi a leírásokat, hitelessé a gondolatokat. A második kérdés: Tudok olyan gondosan, de távolságtartóan dolgozni ezen az ötleten, hogy más számára is fontossá váljon?

3. Mutat valamerre?

Tegyük fel, hogy az előző kér kritériumot teljesítetted. Az ötlet dinamikus? Van hajtómotorja, vagy tudsz neki keríteni egyet? Fel tudod osztani az ötletet egy erős nyitásra, néhány jellegzetes fejleményre és egy határozott befejezésre? Ki tudsz gondolatban választani egy nyitójelenetet, néhány köztes jelenetet, egy utolsó konfrontációt és valamiféle lezárást?
Nem számít, ha végül mást írsz meg, mint amire először gondoltál. Ami fontos, hogy a téma, ami érdekel, és amit fontossá akarsz tenni az olvasók számára is, jelenetekbe álljon a fejedben.
A harmadik kérdés: Meg tudom írni minimális magyarázkodással ezt a jelenetsorozatot? Van cselekménye, vagy lehet hozzá cselekményt illeszteni?

4. Mi a tét?

Végül tedd föl a kérdést: Van valamilyen létfontosságú, meghatározható tétje a történéseknek – valami, ami nem csak számomra fontos, de a történetben szereplők számára is?
A tét lehet olyan elvont dolog is, mint például a leromló tudatállapot Poe Az Usher-ház bukásában – attól még, hogy ezt nehezebb fókuszba helyezni, nem jelenti azt, hogy nem érdemes.
Az egyik legalapvetőbb kérdés, ami a történeteddel kapcsolatban felmerül, a következő: miről szól?
Minden történetben van valamiféle dinamikus feszültség, még ha iróniából vagy egy meglepő kontrasztból fakad is. Még egy hangulatnovellában is kell, hogy legyen valami, ami fontos és ami változik. A történetnek haladnia kell. Ha azonban nem hagyományos cselekményfelépítés mellett döntesz, kétszer annyit kell dolgoznod, hogy a választott forma vonzó legyen – de megteheted.
A legtöbb fikció esetében azonban fontos, hogy legyen cselekménye, és valami konkrét, meghatározott dolog, ami kockán forog. Ez az, amiről a történeted „szól”. A főhősöd el akar rabolni egy város méretű rubintot, kiváló hokijátékos szeretne lenni, meg akar pattanni szívtelen nejétől, ki akar csikarni egy dicsérő szót szigorú apjától, vagy pedig meg akar menteni egy rakás teknőst az állatkertből, hogy szabadon engedje őket az óceánba.
Ideális esetben egy-két mondatban össze kell tudnod foglalni a cselekményt. ( Pl. „Egy csapat brit iskolásfiú megpróbál életben maradni a repülőgép-szerencsétlenség után egy trópusi szigeten, és visszazüllenek a vadságba.”)
Ha az összefoglaló olyanra sikerül, amit nem láttál már vagy ötvenszer, akkor annál jobb. Ha nem, akkor se aggódj: George Polti szerint úgyis csak 36 drámai alapszituáció van.

jegyzet: Hanna

Forrás: James N. Frey: How to Write a Damn Good Novel és Ansen Dibell: Plot