2013. október 18., péntek

Szerkezettípusok

Szerkezettípusok

 

Ezeket elsősorban regényekben lehet megfigyelni, mivel a novellák rendszerint túl rövidek, hogy teljes szerkezet kialakuljon bennük. A formális szerkezettípusok abban segítenek, hogy az olvasó a szerkezet felismerésével jobban tudja követni a történet fonalát, és ne zavarodjon össze akkor sem, ha mondjuk egy hétre leteszi a könyvet. A szerkezeti minta az a terv, amely szerint a regényben a jeleneteket bemutatod. Nem szabja meg, mik legyenek a jelenetekben, de segít az olvasónak megérezni a történet apályait és dagályait.
    Az írónak is segít, mert a szerkezettípus segítségével jobban el tudod helyezni a jeleneteket. Négy gyakori szerkezettípust sorolunk fel, mindegyiknek megvannak az előnyei és hátrányai.



Egyenes időrendi szerkezet
Ezt a legkönnyebb követni (és megírni). Elindulsz a történet kezdetén, és minden eseményt abban a sorrendben mutatsz be, ahogy bekövetkezett, vagy ahogy a főhős tudomást szerzett róla. Lehetnek rövid visszaemlékezések, de soha nem olyan hosszú időre, hogy elvonják az olvasó figyelmét a főszálról. Amikor eljutsz az utolsó fontos eseményig, abbahagyod az írást. Az ilyen egyenes időrendi szerkezet klasszikus példája a Copperfield Dávid.
    Az egyenes időrendi szerkezet előnyei a világosság és a következetesség. Az olvasó nem kavarodik el, mert nincsenek nagy ugrások az időben és a nézőpontban. A következetesség garantált, mert csak egy személy reakcióit kell követni a történet eseményeire.
    A korlát a nézőpont. Mivel ez a szerkezet legjobban egy nézőpontkarakterrel működik, nem tudsz másokat is megmutatni. Ráadásul, ha sorrendben mutatod be az eseményeket, akkor ebben a sorrendben kell az információkat  és az érzelmi hullámzásokat bevezetned. Nem tudsz egy érzelmileg telített jelenetet kihagyni és későbbi ponton bedobni csak azért, mert ott nagyobbat durranna. Ha megteszed, felborítod az olvasó elvárásait, aki egyenes időrendi történetet várt tőled.

Rendszeresen visszatérő nézőpontok
Tegyük fel, hogy kettő vagy több nézőpontkaraktered van. Így is az előnyök közé sorolhatod a világosságot és a következetességet, viszont készülj fel rá, hogy az olvasó el fogja várni, hogy kb. ugyanabban a sorrendben halljon minden egyes nézőpontkarakterről. Ez várakozást ébreszt az olvasóban, hiszen kíváncsi, hogy az adott eseményre a többi nézőpontkarakternek mi lesz a válasza. A rendszeresen visszatérő nézőpontok arról is meggyőzik az olvasót, hogy az író kézben tartja a történetet, és van egy létező mintázat, amely végül a végkifejletben csúcsosodik ki.
    A rendszeresen visszatérő nézőpontok hátránya, hogy túl mechanikusnak tűnhetnek. Ráadásul különböző trükköket kell bevetned, hogy megőrizhesd a mintázatot, jeleneteket kell kitalálnod csak azért, hogy ne sikkadjon el egy szereplő. Ha töltelékjelenetekkel kell feldúsítanod a regényt, hogy kisebb változtatásoknál nagyobb eltérések ne legyenek a mintázatban, nem ez a szerkezet való neked.
    Mi a teendő akkor, ha több nézőpontkaraktered van, de nem akarod őket rendszeresen előhozni? Lehet, hogy az egész regényben csak kétszer lesz szükséged a plusz nézőpontra, vagy nem szeretnéd, ha a mintázat megkötné a kezedet, mert egyes eseményeknél jobb, ha X karakter reagál előbb, másoknál viszont Y-nak kéne hamarabb következnie. Nem akarod viszont azt sem, hogy teljesen szerkezet nélkül maradjon a regény. Ilyenkor választhatod a többnézőpontos kronológiai szakaszt.

Többnézőpontos kronológiai szakasz
A regényt több jól elkülönülő részre osztod, mindegyik egy bizonyos időtartamot fed le, és minden, ami ezalatt történik, az adott szakaszhoz tartozik, mindegy, kivel történik vagy kinek a szemén át nézzük. Ha a nézőpontokat a szakaszokon belül fejezetekre osztod, az olvasó hamar ráérez, hogy a fejezetváltás egyben nézőpontváltással is jár. Ez a szerkezet nagyobb rugalmasságot tesz lehetővé az egyes szakaszokon belül. Mivel azonban a szerkezet egyúttal nagyobb szakaszokra osztja fel a regényt, ritmus és feszültségépítés tekintetében gyengébb, mint az előző két szerkezettípus. A szakaszok nem feltétlenül egyforma hosszúak, és nem mindig ugyanazok a szereplők térnek vissza.

Párhuzamos jelenetek
Ezzel a szerkezettípussal jól tudsz feszültséget  és ritmust építeni. Ilyenkor két történet fut egymás mellett, fejezetről fejezetre váltva egymást, amíg a könyv végén össze nem futnak. Erre példa Ursula K. Le Guin Kisemmizettek című regénye, amelyben a páratlan számú fejezetek a fő konfliktust követik, a páros számúak pedig időrendben következő visszaemlékezések, amelyek bemutatják a főszereplő, Shevek életét az első fejezet kezdőpontjáig. Megmutatják, hogyan válhatott Shevek olyanná, hogy így vegyen részt az adott konfliktusban. A tizenharmadik fejezetben pedig minden megoldódik.
    Ebben a szerkezettípusban nagyon sok a buktató. Le Guin regénye sokkal töredezettebb, mintha egyenes időrendi szerekezettel mesélte volna el. Amit azonban elveszít világosságban, azt a tematikában visszanyeri: a Shevek múltját taglaló fejezetek kontrasztot alkotnak illetve megerősítik a "jelen idejű" fejezeteket.
    A párhuzamos jelenetekre épülő szerkezet egyszerűbb formája, ha a két történet nem időben, hanem térben különül egy egymástól. Ez is töredezettnek tűnhet, de megteremti a feszültséget és az elkerülhetetlenség érzését.

Hogyan válaszd ki a legjobb szerkezettípust a regényed számára? Két választási lehetőséged van: vagy előre megtervezed az egész regény felépítését, vagy leírod, ami eszedbe jut, majd az első változatot átolvasva kiválasztod a legjobban ráillő szerkezetet és szükség szerint újraírod a kilógó részeket.


Jegyzet: Hanna


Forrás: Ansen Dibell: Plot