2013. november 16., szombat

Direkt és indirekt párbeszéd

Direkt és indirekt párbeszéd

A kép forrása: Pinterest

Tegyük fel, hogy megvannak a történet szereplői, és elég szilárdan élnek az író fejében ahhoz, hogy egy jeleneten belül ne tegyenek személyiségüknek gyökeresen ellentmondó dolgokat. Legyen a nevük Gábor és Edina. Megvan a konfliktus is: Gábor el akarja hívni Edinát az évzáró bankettra, a lány azonban vonakodik. Elvileg minden adott ahhoz, hogy egy feszült és érdekes jelenet bontakozzon ki kettejük között. Ámde…



– Szia! – köszönt Gábor Edinának.
Edina fölpillantott a könyvből. – Szia!
Gábor a lábát csoszorgatta. Biztos volt benne, hogy a gimi büféjében mindenki őt bámulja.
– Mit csinálsz?
– Olvasok.
– Ó. Mit olvasol?
– A Moby Dicket.
– És jó?
– Csak egy halas sztori.
Gábor leült. Végighúzta ujját a gallérja mentén, hogy letörölje a csordogáló izzadságcseppeket.
– Ööö, kérdezni akarok valamit – mondta végül.
– Hallgatlak.
– Ööö, van már kísérőd a bankettra?
– Nem terveztem, hogy elmegyek a bankettra.
– De hiszen mindenki megy! Mit szólnál hozzá, ha elkísérnélek?
– Hm. Gondolkozom még rajta, rendben?
– Ne gondolkozz, gyere! Elkérem az öregem kocsiját. Tele leszek dohánnyal.
– Egész jól hangzik.
– Vacsorázhatunk előtte a Pizza Hutban.
– Oké, rendben.

Elhangozhatna ez a párbeszéd a valóságban? Igen. Van konfliktus? Van, mivel ellentétes érdekek ütköznek (Edina olvasni szeretne, Gábor meg randit kérni). Érdekes a párbeszéd? Nem igazán. Miért? Ez a párbeszéd tökéletesen fantáziátlan. A direkt párbeszéd pontosan azt fejezi ki, amit a karakter gondol, és feledi az olyan nüanszokat, mint a szellemesség, a hazugság, az eufemizáció, az elhallgatás A jó párbeszéd indirekt módon közvetíti a karakter akaratát. Lássuk ugyanezt a szituációt indirekt párbeszéddel!

– Muszáj leülnöm melléd, ez a munkám – mondta Gábor.
–Tényleg? – nézett föl Edina a könyvből.
–Aha, a suli egy ezrest fizet óránként, hogy a büfében tanuljak és jó példát mutassak a többieknek.
– Ülj, ahová akarsz; szabad országban élünk.
Gábor rámosolygott. – Ismerem a jövődet.
– Honnét ismernéd a jövőmet?
– Tarot kártyákból jósolok.
– Nem hiszek a tarot-ban, a családom unitárius.
Gábor elővette zsebéből a kártyákat, és megkeverte a paklit, majd letette az elsőt az asztalra.
– Este nyolckor fölvesz téged egy zöld Opel.
– Nem mondod.
– Az őrjítően jóképű fiatalember a volánnál fehér zakót és skótkockás nyakkendőt fog viselni.
– Elvisz a gimnáziumi évzáró bankettre.
– Hűha, és ez mind benne van a kártyákban?
– Sőt, még több is. – Gábor eltette a kártyákat. – Nem szeretném az összes meglepetést elrontani.
– Te randira hívsz?
– Eljössz?
– A kártyák is megmondták, nem? Akkor tudnod kéne.

Ez már jobb egy kicsit. James N. Frey szerint ez azért van, mert a karakter indirekt párbeszédet használ. (A szappanoperák sokszor direkt párbeszéddel dolgoznak; részben ezért is olyan unalmasak.) Egy regényben a szereplők többnyire jóval szellemesebbek, elbűvölőbbek, élesebb nyelvűek, mint te, az író. Ennek oka egyszerű: több időd van a párbeszédjeikkel foglalkozni. Bizonyára többször előfordult már veled, hogy valami oltári nagy baromságot vagy egy totál lapos poént nyögtél be beszélgetés közben, és csak utólag jutott eszedbe, hogy mit is kellett volna mondanod helyette. A karaktereid párbeszédén annyit csiszohatsz, amennyit akarsz, amíg érdekes, és ugyanakkor spontánnak ható nem lesz.
Még néhány példa indirekt beszédre:
Soha nem hallottam még magáról. (Valószínűleg egy senki vagy.)
Nem kéne vacsorát főznöd? (Húzz innen, asszony, nézni akarom a meccset!)
Jó sokáig bent tartott a főnököd. (Hol voltál eddig, te rohadék? Biztos megcsaltál!)




Bejegyezte: Editor Diaboli