Mi is az a "műfaj"?

Pár éve fordult elő velem, hogy egy fiatal lány mesélte, drámát ír, és elismerően megdicsértem, nahát, ez mennyire nagyszerű ilyen fiatalon. Elkezdünk a cselekményről beszélgetni, és némi gyanú támadt bennem, hogy az adott történeti ívet kissé nehéz lesz színpadra vinni, de úgy gondoltam, nem kell letörni a lelkes ifjúságot. Jól elbeszélgettünk, majd megkérdezte tőlem, hogy érdemes-e beküldenie a kiadónk pályázatára. Én meg azt feleltem, hogy sajnos nem érdemes, drámát nem adunk ki, esetleg írjon regényt.

Komolyan meglepődött a válaszon, és utána én is meghökkentem, amikor kiderült, hogy valójában regényt írt, de nemlétező dráma műfajba sorolta be, hiszen, ha a filmeknél van ilyen kategória, akkor bizonyára a könyveknél is. Az amatőr írócsoport is, ahová tartozott, ezt a fogalmat használta rá.

Mostanság egyre több fiatal szóhasználatában megjelent a "dráma" szó. Ha írást küldünk egy kiadóba, kerüljük ezt a kifejezést, mert a szerkesztők jobb esetben nem értik, rosszabb esetben komoly műveletlenségnek tartják.

Egy másik érdekes dolog a  műfaj szó, ennek is viszontagságos élete van...

 Elvileg mindenki tanulta középiskolában a helyes megnevezéseket, de utána találkozik a gonosz élettel, és valahogy kikopik ez az információ. A külföldi oldalak fordításakor, a közösségi oldalakon, a médiában gyakran a tematika szinonimájaként használják.

Egy kicsit elevenítsük fel a kezdeti jelentéseket, hátha sikerül közös nyelvet beszélni a szerkesztőkkel:

Vannak a műnemek: epika, líra, dráma.

A műnemeken belüli kategóriák a műfajok. Minket most csak az epika érdekel, ahol terjedelem alapján kis-, közép- és nagyepikai műfajokra szeletelhetjük az irodalmat.

Nagyepikai műfajok: regény, eposz, elbeszélő költemény

Középepikai műfajok: kisregény

Kisepikai műfajok: novella, elbeszélés, verses kisepika

Vagyis olyan, hogy fantasy műfajú regény elméletileg nem létezik, és itt eljutunk a klasszikus nyelvészeti vitákhoz, hogy amit fél ország más értelemben használ, az vajon helyes-e, ha nem így tanítják. Ilyen mélységekbe azonban ne menjünk bele, pusztán érdemes tudni, hogy lapul itt némi fogalmi zavar, és nem kioktat a szerkesztő, ha ösztönösen javítja.

A kiadók általában megkérdezik, hogy milyen regényt írtunk, és ilyenkor nem bonyolult elméleti besorolásokat várnak, hogy poszt-apokaliptikus clockpunk, hanem mezei egyszerűséggel a korosztályra gondolnak, és arra a nagy tematikai gyűjtőre, ami alapján a regényt egy terjesztő webboltjába el lehet juttatni.

Ha felnőtteknek szóló regényt írtunk és bizonytalanok vagyunk, akkor nyugodtan induljunk ki saját magunkból, adjuk meg a nemünket és korunkat, ez az esetek 80%-ban általában igaz. Mindkét nemet kevés író tudja megszólítani, egyszerűen azért, mert a megírás módja is kissé más, nem csak a témaválasztás. De ez nem is baj.

A zsánerek miatt sem érdemes túl sok álmatlan percet eltölteni, a szerkesztők nem pontos szakkifejezéseket várnak. Ha megnézünk pár nagy könyves webboltot, máris egyértelműbb a helyzet, ezek a leggyakoribb címkék: krimi, fantasy, sci-fi, romantikus, kalandregény, thriller/horror,  humoros, történelmi, szépirodalmi regény. Egy ideje megjelentek új csoportosítások is: háborús, misztikus-romantikus, erotikus, szórakoztató, családregény.

 Persze, nem baj, ha az író pontosan tudja, hogy adott zsáneren belül milyen alzsánerbe tartozik a műve, mondjuk ismer olyan szavakat, hogy chick lit, vagy esetleg urban fantasy, de csak akkor érdemes használni a kifejezést, ha jól használjuk.

A legtöbb esetben a cselekmény fő szála lesz a besorolás alapja, például ha van egy kis krimi egy szerelmi történetben, de a fő terjedelmet a kapcsolati dolgok foglalják el, az attól még romantikus könyv marad.

(Varga Bea)